top of page

Mentális egészség = mindig boldognak lenni?

szept. 7.
2 perc olvasás
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a mentális egészség a közösségi médiában, a közéletben és a magánéletben is. Sokan használják a kifejezést, gyakran a mentális betegségek hiányával azonosítják, pedig ennél jóval összetettebb fogalom valójában.

 

Ahogyan a testi, úgy a mentális egészségünk is folyamatosan változik. Egy nehéz élethelyzet – például egy szakítás, egy munkahely elvesztése vagy egy betegség – átmenetileg megterhelheti a lelki egyensúlyunkat. Ez önmagában még nem jelent problémát. Fontos azonban felismerni, ha a nehézségek tartósan fennállnak, jelentősen megnehezítik a mindennapokat vagy úgy érezzük, egyedül már nem tudunk megbirkózni velük. 


Miből áll a mentális egészség? 


A mentális egészség azt jelenti, hogy képesek vagyunk megküzdeni a mindennapi élet kihívásaival, felismerni és kezelni az érzelmeinket – legyenek azok pozitívak vagy negatívak –, egészséges kapcsolatokat kialakítani és fenntartani, valamint kibontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket. Mindez több, egymással kölcsönhatásban álló terület egyensúlyán alapul, például: 


  • Érzelmi stabilitás: képesek vagyunk felismerni, megérteni és megfelelően kezelni az érzéseinket. 


  • Társas kapcsolatok: támogató, biztonságos és kölcsönös emberi kapcsolatokat tudunk kialakítani és fenntartani. 


  • Önismeret és önelfogadás: reálisan látjuk önmagunkat, tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a fejlesztendő területeinkkel. 


  • Reziliencia: rugalmasan alkalmazkodunk a változásokhoz, és hatékonyan megküzdünk a stresszel, valamint a megterhelő élethelyzetekkel. 



Ezek a területek folyamatosan hatnak egymásra, ezért ha az egyik meginog, az a többit is befolyásolhatja. Mentális állapotunkat számos külső és belső tényező alakítja, ezért fontos, hogy tudatosan tegyünk a lelki jóllétünkért


Mit tehetünk érte? 


Megőrzéséhez több dologgal is hozzájárulhatunk. Többek között figyeljünk a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, a rendszeres mozgásra, a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a pihenésre és feltöltődésre, a támogató emberi kapcsolataink ápolására, valamint az önismeret fejlesztésére. Ugyanilyen fontos az is, hogy időben kérjünk segítséget, ha úgy érezzük, elakadtunk


A mentális egészség tehát nem azt jelenti, hogy soha nem szorongunk, nem vagyunk szomorúak vagy nincs rossz napunk. Sokkal inkább azt, hogy képesek vagyunk ezekkel az érzésekkel megküzdeni és szükség esetén segítséget kérni. Bizonyos élethelyzetekben már néhány alkalom egy szakemberrel hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsük önmagunkat, tisztábban lássuk a nehézségeinket, és hatékonyabb megküzdési módokat alakítsunk ki. 




 
 
 

Hozzászólások


Többé nem lehet hozzászólást írni ehhez a bejegyzéshez. További információért vedd fel a kapcsolatot a webhely tulajdonosával.
bottom of page